RÓLUNK
A Tündérmese

A Chez Dodo története igazi tündérmese, Dodo, azaz Szalai Dóri, miután pár éve teljesen levette a lábáról ez a kacifántos édesség, elhatározta, hogy ő szeretné készíteni Budapest legizgalmasabb macaronjait. Az alapokat elsajátította egy helyi kurzuson, de az apró és finom trükkökért egészen Párizsig zarándokolt. Hamar kiderült, hogy nem hiába, Dodo macaronjait hamarosan szétkapkodták a kollégák és a barátok, és míg nappal egy reklámügynökségnél az ügyfelek boldogságán dolgozott, éjszakánként rendületlenül gyártotta a macaronokat. Régi jó barátja, Váry Peti segített a továbblépésben, és rengeteg izgalmas tervezés és kemény munka után végül 2014-ben, karácsony előtt pár nappal megnyitott a Chez Dodo a Sas utcában, a Bazilika szomszédságában.

A Bolt

A macaronok helyben készülnek kézzel, közvetlenül a kirakatban, így a vendégek és a kíváncsiskodók is láthatják ezt a csodaszép folyamatot.

A bolt designja romantikus, ugyanakkor letisztult, az enteriőr Hitka András és Szegő Gábor belsőépítészek, míg a meseszerű arculat Laki Eszter munkája. A pult mögötti falat pasztell színű méhsejt mozaik borítja, és a faburkolat mindenhol sápadt színű bükk.

A kézzel festett akvarell kolibrik a macaronok törékenységét és kifinomultságát tükrözik és nem csak a bolt egyik falát borítják, de visszaköszönnek a dobozokon és táskákon, mára a bolt legfontosabb szimbólumává váltak.

A Bazilika közvetlen szomszédságában, egy barátságos kis mellékutcában található bolt aprócska, de meghitt, a melegebb szezonban egy árnyas terasz biztosít további ülőhelyeket.

A Macaronok

Dodo máig fontos múzsájának tekinti Pierre Hermét, és a nagy mesterhez hasonlóan ő is az olasz módszert követi, azaz a tojásfehérjét cukorsziruppal és nem porcukorral keveri el. A sütemények lelke azonban nem a két kis kalapocska, hanem a köztük megbújó töltelék, a ganache, amihez Dodo a világ egyik legfinomabb csokoládéjának, a Valrhonának különböző árnyalatait és aktuális ihlete szerint friss gyümölcsöt, izgalmas fűszereket vagy éppen szarvasgombát vagy piemonte-i mogyorót kever.

Bevallása szerint bármi adhat ihletet, legyen az egy isteni vacsora, egy pohár bor vagy egy utazás. A szezonnak megfelelően mindig valamilyen újdonságon mesterkedik, és a boltba betérők általában több mint 20 ízből választhatnak. A bolt kínálatában a macaronok mellett megtalálható a tradicionális bordeaux-i édesség, a canelé is, melynek rútabb külseje ne tévesszen meg senkit, a vaníliás-rumos tészta olyan hőleadású kézzel készített rézformában sül, hogy a külseje ropogós, a belseje pedig lágy és krémes marad.

PROJEKTEK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

DIVAT
Évek óta együttműködünk a legfontosabb hazai divattervezőkkel és támogatjuk a legfontosabb hazai divateseményeket különleges, limitált szériás dobozkollekciókkal, ahol a tervezők aktuális kollekcióinak kulcsmotívumait jelenítjük meg.

2016: Mercedes-Benz Central Europe Fashion Week
2017: Mercedes-Benz Central Europe Fashion Week
2018: Marie Claire Fashion Days

A KIS HERCEG
2017 karácsonyán a Móra Könyvkiadóval együttműködésben egy különleges dobozkollekció született, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényének eredeti illusztrációi és legkedvesebb idézetei kerültek a dobozainkra. A kedves csomagolásba csempészett macaronok mellett a vásárlók a regényt is hazavihették, akár 3 nyelven.

MOOMIN
2018 nyarán Tove Jansson csodás könyveit a Geopen kiadó leporolta nekünk és mi a kiadóval együttműködésben megalkottuk a Moomin x Chez Dodo dobozkollekciót, ahol a dobozokon a kedves, vizilovakra emlékeztető lények köszöntötték a nyarat.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

A Chez Dodo a kezdetektől fontos feladatának érzi, hogy abból a sok kedvességből és jóból, amit kap, vissza adjon és megmozgassa azt a szuper közösséget, ami a bolt és a márka köré épült.

MOSOLY ALAPÍTVÁNY
2016-ban a Mosoly Alapítvánnyal együttműködésben egy olyan jótékonysági doboz született, melyen egy gyógyult kisgyerek rajza látható. Minden megvásárolt doboz árából 400 forintot az alapítványnak ajánlottunk fel, akik a gyermekkórházakban mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal, valamint élményprogramokkal segítik a beteg és lelki traumát átélt gyerekek mielőbbi gyógyulását.

AUTISTIC ART
2017-ben a Chez Dodo a nemzetközi macaron-nap alkalmából a hétvége teljes bevételének 10 százalékát az Autistic Art Alapítványnak ajánlotta fel. Az Autistic Art Alapítvány az autizmussal élők számára segít emberi élethez méltó körülményeket teremteni különleges igényeket kiszolgáló, ugyanakkor családias lakóotthonok létrehozásán és működtetésén keresztül. A díszdobozon az egyik autista művész, Bihari László munkája látható.

UNICEF
2018-ban a Chez Dodo részt vett az Unicef Magyarország Bajnok programjában, hogy a világ legrászorultabb gyermekeit segítse. A Laki Eszter által megálmodott, afrikai őshonos terményeket idéző dobozkollekció megvásárlásával dobozonként 400 Ft-tal támogatjuk az Unicef Magyarország küldetését, hogy a világ legjobban rászoruló gyermekei megfelelő táplálékhoz jussanak.

Chez Dodo © Általános szerződési feltételek Adatkezelési Tájékoztató